Mindenki szeretné szebbé tenni a kiskertjét, ebben biztos vagyok. Közeleg a tavasz, alig várjuk, hogy végre a szabadban lehessünk és kertészkedjünk. A most következő cikkből megtudhatod, hogy kezdj neki a virágok ültetésének. Nagyon hasznos információkat osztunk meg veletek, érdemes megfogadnod tanácsainkat.
Hamarosan itt a tavasz, ilyenkor rengetegen gondolnak arra, hogy virágokat ültessenek, a legtöbb kertész már most nem tudja, hogy mit is csináljon, annyi teendő van ebben az időszakban. Ez nem is baj, hiszen egész télen arra vártunk, hogy eljöjjön végre a jó idő és többet legyünk a szabadban. Most elmondjuk nektek, hogyan ültessetek virágokat, a továbbiakban pedig sorra vesszük azokat a feladatokat, amiket el kell végeznünk tavasszal. Érdemes tehát velünk tartani, remélem, hogy tanácsaink segítségével a ti kertetek is gyönyörű szép lesz és sok örömöt leltek majd benne.
Kezdjük tehát, mit is kell tenni ahhoz, hogy csodálatosan virágozzunk a kertünk!
Mindig azzal kezdjünk, hogy kiválasztjuk a megfelelő helyet a virágok számára. Ha balkonunk vagy teraszunk van és ott szeretnénk a virágokat elhelyezni, akkor nincs nehéz dolgunk, mivel a hely sem túl nagy. Viszont a kertben már okozhat egy kis fejtörést a hely kiválasztása. Én általában azt szoktam mondani, hogy utak mentén alakítsunk ki kis formákat, mivel ezt látjuk mindennap, illetve a kert első részébe helyezzük el a legszebb virágokat, így mindenki láthatja.
Fontos, hogy ne legyen túl nagy, illetve túl kicsi sem, konkrétumot nem igazán tudok mondani, mivel a terület nagyságától függ a virágágy nagysága is. Ha a területünk meg van, akkor mehetünk virágokat vásárolni.
A virágokon kívül szükségünk van még virágos ládákra, cserepekre – hogyha a teraszra ültetjük a növényeket, virágföldre, illetve tápanyagra. A virágok más-más tápanyagot igényelnek, kérjetek tanácsot a kertészetben található szakértőktől.
A terasz kivirágoztatása
Először elmondom, hogyan ültessük a növényeket a teraszra. Nem fogok pontos mennyiségeket mondani semmiből, hiszen sok minden függ attól, hogy mekkora ládákat illetve milyen növényeket szeretnétek ültetni. Cserepekbe illetve ládákba is ültethetünk bátran, egészen kicsi növényeket, és nagyobbakat is.
Ha sikerült átteleltetni a növényeket, főleg a muskátlikat, akkor ellenőrizzük ezek állapotát, és javítsuk fel a cserépben vagy ládában lévő földdel. A beteg, sérült részeket távolítsuk el a növényről.
Virágosláda vásárlásánál vegyük figyelembe a méretét, az anyagát, ne legyen túl nehéz, legyen alul lyuk rajta, ha ez még sincsen, akkor fúrjunk bele mindenképp, hogy a víz tudjon távozni. Színénél vegyük figyelembe a ház színét, fontos, hogy illeszkedjen a környezetéhez, általában a barna, fekete, zöld színek a legjobbak erre a célra.
Ültetés
Töltsük fel a ládát földdel. Fontos, hogy jó minőségű virágföldet vegyünk, ne ezen spóroljunk, hiszen az olcsóbb, gyenge minőségű termőföld számos kárt okozhat, gyomosodhat, tele lehet kártevőkkel és ez a virágok elpusztulásához vezethet. A ládát ne töltsük fel teljesen, nagyjából a feléig, ezután jöhetnek a növények, óvatosan szedjük ki a cserépből, ügyeljünk arra, hogy a föld rajta maradjon a gyökereken. Helyezzük a ládába, töltsük fel a ládát földdel, nyomkodjuk meg egy kicsit a növények tövénél a földet, majd jó alaposan locsoljunk meg a virágokat.
Ne ültessünk túl sok növényt a ládába, és vegyük figyelembe azt, hogy a virágok nőni fognak, úgy helyezzük el mindet, hogy a későbbiekben is tudjon fejlődni mindegyik. Ne ültessünk ládába túl magas növényeket, mivel a későbbiekben elfoglalhatják az egész teraszt. Ültethetünk egyszínű növényeket, de akár színeseket is, nekem utóbbi jobban tetszik. A későbbiekben kora reggel vagy késő este öntözzük a növényeket, főleg, ha nagyon tűz a nap. Tápoldatot érdemes az öntözővízhez adni, de túlzásba ne vigyük.
Virágültetés a szabadban
Fontos, hogy legelőször tervezzük meg a helyet, ahova ültetni szeretnénk, ez a terület ne legyen se túl nagy, se túl kicsi. Általában ki szoktam alakítani formákat, mivel így sokkal jobban mutatnak a növények, ilyenkor van alkalom kreatívkodásra, kiélhetjük magunkat.
Ültethetjük a növényeket a ház falához is, de azért egy kis sávot hagyjunk el, nehogy az összes víz a házat érje. Ekkor ültethetünk nagyobb virágokat, elé kisebbeket, bokrosabbakat, így egy nagyon mutatós virágágyat hozhatunk létre. A formákat rátok bízom, mindenkinek más tetszik, de mindig vegyétek figyelembe a növények magasságait, talaj-, melegigényességét.
Az ültetés hasonlóképpen működik, mint a balkon esetében. Csak itt fel kell ásnunk a területet, majd én szoktam, de nem muszáj, virágföldet keverünk a már meglévő földhöz. Gereblyézzük át a területet, gyom mentesítsünk, majd jöhetnek a növények, szedjük ki a cserépből, úgy, hogy a gyökereket ne bántsuk. Ássunk egy kis ültető gödröt ásó vagy ültető kanál segítségével és helyezzük bele a növényt, majd töltsük fel földdel és nyomkodjuk meg óvatosan.
A növényeket nagyjából 15-20 centiméterre ültessük egymástól, természetesen vegyük figyelembe a növények magasságát. Ha végeztünk, akkor locsoljuk be jó alaposan a virágokat, a későbbiekben szintén a kora reggeli, illetve a késő esti órákban végezzük az öntözést. A következő oldalon mutatok nektek pár remek kiültetési ötletet, és elmondom azt is, milyen virágokat érdemes ültetni!